Coaching, tanácsadás

Segítek, hogy az életet a lehető legjobban éld meg, a lehetőségeidből a legtöbbet hozd ki.

Gyermek szakkör, Magánóra

Személyiségfejlesztő foglalkozások. Cél : kiegyensúlyozott, pozitív énképpel rendelkező gyermek.

Energiakezelések

Érintésen alapuló masszázsok. Metamorf- , Reiki-  és Szivárvány kezelés

Rendezvényszervezés

Esküvő. Szülinap. Egyedi alkalmak. Családi események.

Rólam

 

 

 

Stampok – Kovács Eszter vagyok, a The Moment megálmodója és alapítója. Hiszem, hogy az élet maga a boldogság és csak rajtunk múlik, mit hogyan élünk meg. 2019 – ben megszületett kisfiam, Vince. Mikor terhesen otthon voltam az utolsó hónapokban, azt vettem észre magam körül, hogy mindenki rohan. Senki nem ér rá. Nem élik meg az emberek a pillanatokat. Stresszelnek, idegeskednek, nem szánnak időt másokra és másoknak, az élet pedig elrohan mellettük úgy, hogy észre sem veszik. Én ez időben pont az ellenkezőjét tapasztalhattam meg, hisz az állapotom ezt kívánta meg.

Mindig is elsőként szerepelt az életemben az önfejlesztés, olvasás, meditáció. Több énidőmnek köszönhetően, ezekre még nagyobb hangsúlyt tudtam fektetni ebben az időben. Elkezdtem magam mégjobban, mégméllyebben megismerni. Most már nem csak feleségként, testvérként vagy barátnőként, hanem leendő Anyaként is. Rá kellett döbbennem sokszor, hogy az emberek lemorzsolódnak az életünkben, de hiszem, mindenkit tanító szándékkal kapunk. Az univerzum azonban tele van meglepetésekkel és valóban egy új utat kezdett el megismertetni velem. Megtanultam most már nem csak hobbiként, hanem hivatalosan is a rendezvényszervezés fortélyait, illetve  megszereztem Coach, tréner és mediátor végzettségem.  Szakdolgozatom után egyből éreztem, ennek most van itt az ideje. Bele kell fognom. Éreztem magamban azt a Flow – élményt, amit még soha. Tudtam, ez az utam. Felismertem, hogy minden csak rajtam múlik. Úgy festem meg életem, annyi színnel, amennyivel csak tetszik. Vince születése után tapasztaltam meg igazán az önzetlen – feltétel nélküli tiszta szeretetet. Megfogalmazódott bennem az igazi álmom és szép lassan belekezdtem a The Momentet megtervezésébe.

Ám az élet hullámvasútja hirtelen lefelé siklott, elvesztettem Édesanyámat. Mély pont következett, de legbelül még mindig éreztem magamban az erőt. Úgy éreztem, esélyt kaptam és ezt meg kell ragadnom, meg kell tartanom. Tudtam és éreztem, Anyukám is ezt szeretné, hogy ne adjam fel. Bízzak magamban. Álljak a sarkamra. Ki kell tartanom önmagam mellett és mernem kell megvalósítani szívem vágyát, hisz az élet értelme az, hogy megvalósítsuk, amire a sors szánt minket. Ebben a pillanatban a boldogságot választottam. Tovább haladtam, nem engedtem el ezúton az álmom, az élet célom. Édesanyám szeretetének erejével a lelkemben és még több felismeréssel – megtapasztalással, megalapítottam a The Momentet.

Mondhatom, nincs erő kihívások és nehézségek nélkül és talán ezidőben önmagam egyik legjobb barátja is lettem.

Amit tudok : adni szeretnék.

Szeretném, ha az emberek szolgáltatásaim és blog bejegyzéseim által megtapasztalnák a tiszta, feltétel nélküli szeretetet.
Szeretném, hogy felismerjék : meg kell becsülni az élet pillanatait, hogy az élet minden percéért hálásnak kell lennünk. Tudjunk megállni ebben a rohanó világban és vegyük észre az élet csodáit, hisz ott vannak, mindenben, csak meg kell látnunk őket. Az élet sokszor kemény, ezt mindenki tudja, de ami nem öl meg, az megerősítés és csak rajtunk áll, miből mit hozunk ki. 
Segítek, hogy az életet a lehető legjobban éld meg, a lehetőségeidből a legtöbbet hozd ki. 
 
Teljes szívvel és odaadással, őszintén, önzetlenül, a kezedet fogom. Minden élezhelyzet, esemény ami számodra fontos, az számomra is az. 
 
Mernünk kell élni. Mernünk kell álmodni. Hisz az élet rövid… és a végén csak az számít, mennyi élet volt éveidben. Adjuk meg magunknak és másoknak az odafigyelést a szeretetet, mert megérdemeljük! 
A szeretet az első, ezt sose feledjük.
The Moment : Lélektől Lélekig. 
 
Szeretettel, Eszti

Bemutatkozás

 Ne félj elengedni a megszokottat, mert az új addig nem jelenhet meg életedben, amíg a régitől, idejétmúlttól meg nem szabadulsz. 

 
A The Moment Lélektől Lélekig segít, a kezedet fogja! 
Gyerekeknek POZITÍV ÓRA szakkör és magánóra által, felnőtteknek pedig ÉLETVITELI és SPIRITUÁLIS TANÁCSADÓKÉNT, COACHKÉNT segítek. 
 
Emellett rendezvényszervezőként valósítom meg életetek fontos, megálmodott pillanatait. 
 
Ahhoz, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott életet tudj élni, fontos, hogy felismerd a téged gátló belső tényezőidet és megszabadulj tőlük. 
Amennyiben úgy érzed, egyedül nem tudsz megbirkózni az elakadásaiddal, fordulj hozzám bizalommal. 
 

Ha pedig egy különleges eseményt szeretnél megünnepelni megbízható, precíz, egyedi és költséghatékony módszerrel valósítom meg álmod. 

 
Szolgáltatásaimról bővebb információt a blog résznél olvashatsz. 

Szolgáltatások

Coaching, tanácsadás:

Segítek, hogy az életet a lehető legjobban éld meg, a lehetőségeidből a legtöbbet hozd ki

Gyermekszakkör, magánóra:

Személyiségfejlesztő foglalkozások. 
Cél : kiegyensúlyozott, pozitív énképpel rendelkező gyermek.
 

Energiakezelések :

Érintésen alapuló masszázsok.
Metamorf- , Reiki-  és Szivárvány kezelés.
 

Rendezvényszervezés:

Esküvő. Szülinap. 
Egyedi alkalmak. Családi események. 
 

Galéria

Esküvő

Lánybúcsú

Babaváró

Születésnap

Kerti party – Piknik 

Keresztelő

Évforduló

Megnyitó

Kapcsolat

Lépj velem kapcsolatba az alábbi ürlap kitöltésével…

    The Moment

    Phone: +36 30 / 844 4744
    Email: info@themoment.hu
    Webfejlesztés: fejlesztes@themoment.hu